Idézet
Tudom, mostanság elhanyagoltam egy kissé ezt a blogot, de amint időm engedi, itt is folytatom a frissítéseket. Addig is vígaszképpen egy idézet - még ha tudom is, hogy ebből a szakmából nem mindenki az újságírás/média felé orientálódik:
"Ahogy mondtam, az újságírás csak egy pisztoly. Csak egy golyó van benne, de ha jól célzol, csak ennyire van szükséged. Célozz jól, és a világ térdét is ellőheted vele." Warren Ellis
Start
Mivel nem szeretnék mindenféle kommersz dumákat ideirogatni, ezért csak annyit, hogy ez egy oldal, ahol a kommunikáció szakos egyetemisták, illetve bárki, aki ezzel a tudományággal foglalkozik, vagy csak érdeklődik utána, szóval ez a sok-sok emberke találhat itt magának mindenféle, a témához kapcsolódó írást. E-bookokat, jegyzeteket, cikkeket, mindent, ami digitális formátumban létezik és én már rájuk leltem. Hogy mindezt miért? Csak mert sok-sok év egyetemista lét után ráuntam az órákig való keresgélésekre, s mivel nekem ezek az anyagok már megvannak, szinte semmibe sem kerül őket a neten is egy helyen elérhetővé tenni, amivel viszont nagyon sok más ember életét könnyíthetem meg. Szóval lehet nekem örülni. :) A virágokat az öltözőmbe kérném...