Folyóiratok
Mivel az előző bekezdésben szóba került a Szociológiai Figyelő, s mivel ennek a folyóiratnak is van internetes verziója, így most már az is kikerült jobbra, a folyóiratok közé. Megjegyzem, elég soványka adatbázis - mindössze három évfolyam anyagát találhatjuk itt meg -, de a semminél ez is több.:)
Aztán ráleltem a Balkon online változatára is, ahol az újság 1998 óta megjelent összes anyaga fellelhető, a korábbiak, az 1993-1998 közé eső időszak számainak pedig a tartalma nézhető meg itt.
A Beszélővel már egy kicsit bajban voltam. Ugyanis attól függően, hogy melyik számot keressük, nagyjából annyi helyen is kell kutakodnunk. :) Így van egy olyan archívum, ahol az 1997/5 - 2004/12 közötti lapokat, és egy ahol a 2005/1 - 2006/3 közötti lapokat találjuk meg. De a biztonság kedvéért van egy olyan is, ahol meg az 1997/5 és a 2001/7-8 közötti számok is fellelhetőek.:)
A Buksz 1996/2 és 1999/1 időszak között megjelent számai is fent vannak a neten. Akárcsak a SzoFi, szintén elég soványka mennyiség, de ezért a kevésért is hálás tud lenni az, aki pont itt találja meg azt, amire neki szüksége van.
A Lettre számainak 1995. nyarától 2003. nyaráig megjelent darabjai találhatók meg digitális formátumban. Ez viszont már egy igen szép gyűjtemény.
Aztán szintén fent van a neten a Metropolis jónéhány száma is, nevesítve az 1997/1 és az 1999/4 közötti időszak alatt napvilágot látott kiadványok internetes verziói.
Akit viszont a Nagyvilág érdekelne, annak sincs oka a csüggedésre, innen is találhatunk pár számot, ugyanis a készítői voltak oly rendesek és az 1998. január-február és az 1999. november-december között megjelent számokat már a neten is elérhetővé tették a számunkra.
Egy picit már politikaibb téma, de azért még ide tartozik a Századvég is, amelynek archívuma kicsit hasonló a Beszélőéhez, azzaz minimum két részre van bontva, és még így sem teljes a repertoár. 11-24-es számok is külön oldalon, és a 26-38-as számok is külön helyen lelhetőek fel. Utóbbi egyébként a Századvég hivatalos oldalán leledzik, ahol ígérik, hogy folyamatosan töltik fel a még hiányzó számokat is, így - gondolom - előbb vagy utóbb felkerül a 25-ös is, illetve a korábbi számokért sem kell másik oldalra szörfölnünk.
A Jelenkor számai is megtalálhatók a világhálón, pontosabban az 1996. áprilisa és a 2001. áprilisa között megjelent számok digitális verziói.
Valamint az Európai kulturális füzetek néhány száma is megtalálható a neten: 15, 16, 17, 18-19.
A folyóiratok kikerültek az oldalsó boxba is.
Egyes szigorlat
Ha már tegnap úgyis szóba került az egyes szigorlat, akkor ímé hozzá még néhány anyag:
Rheingold, Howard: "Mindennapi élet a cyberspace-ben" In Replika 15-16. 1994/december, 293-312. (PDF)
Bourdieu, Pierre: A közvélemény nem létezik. In. Szociológiai Figyelő, 1997/ 1-2, 136-145. (HTML)
Starlap
Linkhalom a Startlapon: Kommunikáció, vizuális kommunikáció, kommunikációelmélet, belső kommunikáció, média, reklám, rádió, testbeszéd, szóvivő, hír, PR, újság, bulvár, reklámügynökség, direktmarketing, gerillamarketing, marketing, piackutatás, telemarketing, online marketing, online újság, országimázs, távközlés, telefon, piackutatók toplistája, mobilmarketing, e-mail-marketing, régió újság, mobil, mozi, statisztika, tv, videó, üzleti kommunikáció, film, stúdió, stb. A teljesség igénye nélkül.:)
Horányi
Pécsi kommunikáció szakon mindkét szigorlat anyaga, az első szigorlaton az "A" tételsor 14. tétel egy része, a másodikon - hálózati kommunikáció szakirányon - pedig az első tételhez kell.
Kezdetnek
Első körben három folyóirattal dobtalak meg benneteket. A Filmvilág folyóirat honlapjának elsősorban az archívumát ajánlanám a figyelmetekbe, bődületes mennyiségben találhattok itt anyagokat, az újság 1979 óta megjelent összes számának összes cikke fellelhető itt digitális formátumban. Ezt csak úgy tudom leírni, hogy nagyon állat.:) A Médiakutató honlapján pedig eme folyóirat eddigi összes anyaga kukkolható meg 2000 őszétől napjainkig. A harmadik link pedig a Replika honlapjára mutat, amely újságot - úgy vélem - egyáltalán nem kell senkinek sem bemutatni, feltéve, hogy a kedves olvasó jó helyen jár, és nem csak véletlen kalandozott erre, holott pedig semmi köze a kommunikáció kérdésköréhez.:) Az archívum még kissé hiányos, nincsen még fent minden korábbi írás. Igaz, leginkább csak szúrópróbákat végeztem, illetve az az anyag, amit épp kerestem, na az még épp nincs fent, de állítólag hamarosan pótolják.
Start
Mivel nem szeretnék mindenféle kommersz dumákat ideirogatni, ezért csak annyit, hogy ez egy oldal, ahol a kommunikáció szakos egyetemisták, illetve bárki, aki ezzel a tudományággal foglalkozik, vagy csak érdeklődik utána, szóval ez a sok-sok emberke találhat itt magának mindenféle, a témához kapcsolódó írást. E-bookokat, jegyzeteket, cikkeket, mindent, ami digitális formátumban létezik és én már rájuk leltem. Hogy mindezt miért? Csak mert sok-sok év egyetemista lét után ráuntam az órákig való keresgélésekre, s mivel nekem ezek az anyagok már megvannak, szinte semmibe sem kerül őket a neten is egy helyen elérhetővé tenni, amivel viszont nagyon sok más ember életét könnyíthetem meg. Szóval lehet nekem örülni. :) A virágokat az öltözőmbe kérném...